Menü

„A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja”

image


Sinkovits Imre palyazat_szerzodes_kovagoszolos from Önkormányzat Kővágószőlős

SZÍNHÁZLÁTOGATÁS

2017. 02. 13.

NEMEZTI SZÍNHÁZ, BUDAPEST

 

46 fő vett részt Budapesten, a Nemezeti Színházban 2017. február 13-án azon a kiránduláson, emelyet Sinkovits Imre pályázat keretén belül és támogatásával Kővágószőlős Község Önkormányzata szervezett.  Szilágyi Andor: Tóth Ilonka című darabját tekinhették meg az érdeklődők. Az előadás előtt a színház szervezőirodája lehetőséget biztosított arra is, hogy megismerjék a látogatók az épületet, az épület paramétereit, történetét, sőt történelmi visszatekintést is kaptak a Nemzeti Színházzal kapcsolatban. Rögtön utána Szilágyi Andor, a darab szerzője "Ráhangoló" beszélgetését is követhették az érdeklődők.

Kis ízelítő az előadásból: (A fotókat Szurcsik József készítette.)

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

image

 

Forradalmi Játékok!

„Mecseki Láthatatlanok”

Együttműködési készségfejlesztő tréning az 1956-os emlékév jegyében.

 

"Forradalmi játékok" from Önkormányzat Kővágószőlős
2017. március 8-án az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott emlékbizottság támogatásával a "Sinkovits Imre páláyzat keretén belül, Forrdalami Játékok! "Mecseki Láthatatlanok" fantázia névvel együttműködési készségfejlesztő tréningen vehettek részt a település civil szervezeteinek tagjai, az Kővágószőlősi Általános iskola tanárai, a település hivatalanak dolgozói.
A tréninről készült képek alább láthatók.